Még az idén megkezdődhet a pilisszántói Páduai Szent Antal római katolikus templom felújítása. A kormány 45 millió forintos támogatást nyújt a szerkezeti megerősítésre és a nyílászárók cseréjére – jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Az államtitkár emlékeztetett: korábban a templom tetőfelújítására 15 millió forintot kapott a közösség, így a mostani forrással együtt 60 millió forint jutott a templom megújítására. Hozzátette, a kormány számára kiemelten fontos a nemzetiségek támogatása, amelynek három pillére az önkormányzatok, az oktatási és kulturális intézmények, valamint a hitélet erősítése.
Soltész Miklós hangsúlyozta: az elmúlt 15 évben jelentős előrelépés történt a nemzetiségi közösségek támogatásában, és azoknál a közösségeknél, ahol a hit megmaradt, a nemzetiségi identitás is erősebben fennmaradt.
Menczer Tamás, a térség országgyűlési képviselője, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója elmondta: különösen fontosnak tartja a templom felújítását, mert hisz a közösségek erejében. Hozzátette, képviselősége kezdete óta 60 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezett a választókörzetébe, amelyből a polgárőröktől a vallási és nemzetiségi közösségekig számos helyi szervezet részesült támogatásban.
A politikus megemlítette: a következő hónapokra is vannak tervei, a templom mellett például a műemléki óvodaépület tető- és homlokzatfelújítása is napirenden van, amely 100 millió forintos beruházás lehet. Hozzátette, a választásokig szűk 2 milliárd forintnyi forrást szeretne a térségbe hozni, hogy további, az itt élők számára fontos fejlesztések valósulhassanak meg.
Archív fotó.







