Hivatalosan is elindult az Otthon Start program

Hivatalosan is elindult az Otthon Start program, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök júliusban jelentett be. A kormány szerint ez a rendszerváltás óta a legnagyobb állami otthonteremtési támogatás, amely elsősorban fiatalokat segít az első lakás megszerzésében.

A konstrukció keretében fix 3 százalékos kamatozású lakáshitel érhető el, legfeljebb 50 millió forint összegben, akár 25 éves futamidővel és 10 százalékos önerővel. A hitel ingatlanfedezet mellett az ingatlan vételárának 90 százalékáig nyújtható. Lakás esetén a teljes érték legfeljebb 100 millió, ház esetén 150 millió forint lehet, a négyzetméterenkénti ár pedig nem haladhatja meg az 1,5 millió forintot.

A támogatásra minden nagykorú, cselekvőképes magyar állampolgár jogosult, aki legalább két év társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezik, ebbe pedig beleszámít a szomszédos országokban szerzett munkaviszony is. Az elmúlt tíz évben lakással nem rendelkező fiatalok mellett azok is igényelhetik, akiknek kisebb értékű vagy részarányú ingatlantulajdonuk volt.

Az ingatlant a hitel lejáratáig nem lehet eladni, de kiadható albérletbe. Az Otthon Start kombinálható más állami lakástámogatásokkal is, például a csok plusz, a babaváró hitel vagy a falusi csok konstrukcióival. A kormány a hitel ügyintézési díját is maximalizálta, legfeljebb 30 ezer forintban.

Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára kiemelte: a havi törlesztőrészlet sok esetben alacsonyabb lehet, mint egy albérleti díj, így a program számos fiatal számára nyithatja meg az első lakás megszerzésének lehetőségét.

A program politikai vitát is kiváltott: a Tisza Párt élesen bírálta a konstrukciót, amire reagálva Panyi úgy fogalmazott, hogy „ami jó Magyarországnak, az rossz a Tiszának”. Az államtitkár hangsúlyozta: az Otthon Start egyszerre segíti a fiatalokat, a lakástulajdonosokat és a vállalkozásokat is, így a gazdaság egészére pozitív hatással lehet.

Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök tagjainak küldött üzenetében hívta fel a figyelmet az Otthon Start program szeptember elsejei indulására. A kormányfő akkor azt írta:

„Három százalék. Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk. Minden fiatalnak lehessen saját otthona.”

Oszd meg a cikket:

NEKED AJÁNLOTT