Pátyon és Nagykovácsiban is épülhet mászófal az iskolában

Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság programjának köszönhetően országszerte 105 általános és középiskola kap támogatást mászófal építésére – köztük Páty is.

A kezdeményezés célja, hogy az intézményekben boulder típusú falak épüljenek, ahol a gyerekek alacsony magasságban, kötélbiztosítás nélkül, de biztonságos körülmények között próbálhatják ki a mászást. A falak magassága 2,7–3,5 méter között lesz, az esést pedig vastag szivacsréteg tompítja.

A támogatás intézményenként legfeljebb 5 millió forint, amelyet teljes egészében magyar forrásból biztosítanak. A fejlesztés szakmai felügyeletét a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség látja el, amely pedagógusok képzését is magában foglalja.

A falmászás nemcsak élményszerűvé teszi a testnevelés órákat, hanem erősíti a törzs- és felsőtest izmait, javítja a mozgáskoordinációt és a koncentrációt, fejleszti a problémamegoldó gondolkodást, valamint önbizalmat ad a gyerekeknek. Nem véletlen, hogy a sportmászás az utóbbi években világszerte népszerűvé vált, és már az olimpiai program része is.

Páty és Nagykovácsi mellett több tucat településen – köztük például Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Győrben és Zalaegerszegen – is épülhetnek mászófalak, így a program szinte az egész országot lefedi.

Képünk illusztráció.

Oszd meg a cikket:

NEKED AJÁNLOTT