Néhány óra alatt elfogták a solymári bankrablót

A rendőrség néhány óra alatt elfogta azt a férfit, aki hétfőn reggel sikertelenül próbált meg kirabolni egy solymári bankfiókot – jelentették be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

Bátyi Péter, a főkapitányság bűnügyi főosztályának vezetője közölte, hogy a férfi ellen különösen nagy értékre fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt indítottak eljárás és indítványozták a letartóztatását.

Az alezredes elmondta: az arcát maszkkal eltakaró kapucnit viselő rabló hétfőn reggel nem sokkal kilenc óra előtt lépett be a bankfiókba és egy fegyvernek látszó tárggyal fenyegetődzve a pénz átadására szólította fel a pénzintézet alkalmazottait.

A dolgozók viszont határozottan léptek fel, közölték, hogy nem férnek hozzá a széfhez és közben riasztották a rendőrséget, így a rabló üres kézzel volt kénytelen távozni a bankból.

A gyanúsított – folytatta – a rendőrök kiérkezése előtt elmenekült a helyszínről. Mint utóbb kiderült menekülés közben átöltözött. Ennek ellenére az adatgyűjtés és tanúkutatás alkalmával feltérképezték a mozgási útvonalát és azonosították a 49 éves piliscsabai férfit.

Ezt követően – tekintettel arra, hogy a gyanúsítottnál fegyver lehet – a Terrorelhárítási Központ segítségével, a tartózkodási helyén elfogták a férfit, akiről kiderült, hogy korábban okirat hamisítás, csalás és sikkasztás miatt már volt büntetve.

Az elfogása után kiderült, hogy a rablásnál használt „pisztolyt” saját maga eszkábálta és nem éles lőfegyver.

Bátyi Péter azt is közölte, hogy az általa elkövetett bűncselekmény 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Oszd meg a cikket:

NEKED AJÁNLOTT