„A tizenötből nyolc magyar állampolgár el tudta hagyni a Gázai övezetet, a többi hét személlyel továbbra is folyamatos lesz a kapcsolattartás a minél előbbi evakuáció érdekében” – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.
„Az Izraelben átmenetileg tartózkodó 550 magyar állampolgárt sikerült kimentenünk, ugyanakkor folyamatosan tájékoztattam önöket, hogy volt 15 olyan kettős állampolgár, akik a Gázai övezetben ragadtak. Végig kapcsolatot tartottunk ezekkel a személyekkel, és próbáltunk mindent megtenni, hogy kihozzuk őket, de az elmúlt hetekben Egyiptom felé senki nem hagyhatta el a Gázai övezetet” − kezdte élő Facebook-bejelentkezését a tárcavezető.
Szijjártó Péter a múlt héten New Yorkban Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel beszélt és arra kérte, hogy tegyék lehetővé, hogy a magyar állampolgárok Egyiptom felé elhagyhassák a Gázai övezetet. Az egyiptomi politikus elmondta, hogy amennyiben az izraeli hatóság engedélyezi, ők befogadják őket. A kettős állampolgárok evakuálása megkezdődött, de az izraeli hatóságok hagyják jóvá a listákat, amiken azok szerepelnek, akik elhagyhatják az országot.
„Izrael külügyminiszterét kértem, hogy ez a 15 magyar állampolgár elhagyhassa a legrövidebb úton a Gázai övezetet. Intézkedett, megkaptuk az értesítést, hogy a magyar állampolgársággal is rendelkező emberek elhagyhatják a térséget” − mondta a miniszter.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a három családból kettő vállalta a biztonsági kihívásokat, amelyek azzal jártak, hogy egy hosszabb utat megtegyenek a határátkelőhöz.
„A határ túloldalán a kairói magyar nagykövetség négy munkatársa két kisbusszal várta a menekülőket és vitték őket biztonságba” − tette hozzá.
„ A hét magyar állampolgárral, akik nem tudták ezt vállalni, folyamatosan kapcsolatban maradunk, amennyiben merik vállalni a kockázatokat, újra konzultálni fogunk a két ország hatóságaival, hogy segítsenek ismét a magyar állampolgároknak” − zárta beszédét a miniszter.
Olvasható a MagyarNemzet oldalán.







